Mennydörgés: I. Fejezet: 4. rész

Crematory

Amikor hazaért, valóban nagy volt a sürgés-forgás. A helyiség jobban hasonlított egy vágóhídra, mint az étkezőre.

– Nézzétek csak! Megérkezett városunk megmentője! – kiáltott fel Zedegar, ahogy meglátta a fiút, aki ezt inkább érezte piszkálódásnak, mint elismerésnek.
A fiú gyanúját erősítette, hogy Astrol úgy nézett ki, mint akiből mindjárt kitör a nevetés. Rorscha csak morcosan csóválta a fejét.
– Hogy nézel te már megint ki? – kérdezte Val'Grav, miközben fiát nézte.
Crematory ismét grimaszolt egyet.
– Lyrával gyakoroltam a varázslatot – válaszolta. Feje alapján úgy tűnt, apjának ez a válasz sem megfelelő.
– Ugye elmentél a jutalomért, ami a fejéért jár, ha már sikerült megdöglesztened azt a lényt? – kérdezte Astrol.
– Nehéz elvinnem a fejét, ha nem maradt feje – válaszolta.
– Most ez komoly? Egy valag pénz jár érte! – folytatta Astrol.
A fiú széttárta karjait, hogy ezzel nem tud mit csinálni.
– Szarrá égettem a dögöt. Nem tudom bizonyítani, hogy én nyírtam ki. Mondani bárki tud bármit.
– Hát ez az – jegyezte meg Zedegar.
– Zed! Ne legyél undok! – csitította anyja.
– De azt mondtad volt veled valaki. Ő nem tudja tanúsítani? – kérdezte Rorscha.
– Ő… nem. Nem tudok róla semmit. De ha tudná is tanúsítani, azt miért hinné bárki el?
– Szóval tényleg sikerült. Azt hittem, csak nekem próbáltál olyat mondani, ami meglep – szólalt meg ismét apja.
– Igen, sikerült! És ma újra megcsináltam! Olyan vagyok azóta is, mint egy hulla, de meg tudom csinálni! – nézett komolyan apja szemébe. Az idősebb ork elkapta tekintetét. Megfutamodott! Ilyen sem volt még! – állapította meg, de nem tartott sokáig Val’Grav visszavonulása.
– Mitől sikerült hirtelen, amikor eddig csak bénáztál? – kérdezte apja.
Ezt ismét megkérdezhette volna kedvesebben is – forgatta meg a szemét Crematory.
– Nem tudom, apa. Lehet az, hogy eddig nem volt tétje, most pedig a seggemet próbáltam védeni. A kardommal lószart sem értem ellene, ezért taktikát váltottam.
A teljes igazságot nem akarta apjának elmondani. Lepakolt, majd a hűtőhöz lépett, kivett belőle egy sört és elindult az emeletre.
– Nem eszel? Van még egy kis maradék a hűtőben ebédről. Biztos éhes vagy már, akkor sem ettél, amikor felkeltél – szólt utána Mori.
– Nem vagyok éhes! – hazudta, hogy ne kelljen tovább apjával és testvéreivel beszélgetnie, aztán felment szobájába.

Crematory szobája nem volt nagy, ahogy a többieké sem, hiszen családját nem vetette fel a pénz. Hatan éltek egy háztartásban, plusz a nagyra nőtt tüzespulyka az udvarukon. Lányokat nem vitt haza, ha néhanapján mégis összegabalyodott valakivel, kivett inkább egy szobát a fogadóban. Örült neki, hogy volt egy kis zug, ahová zajos családja elől elbújhatott, és ahol a szerkentyűit bütykölhette. Erre a célra tökéletes volt a helyiség sarkában álló, sokat megélt íróasztal. Rendes széke nem volt, csak egy rozoga sámli, ami még éppen elbírta őt. Sokkal többre nem is vágyott. Ahogy ezen a délutánon körbenézett, először élete során átfutott az agyán, hogy ideje lenne megválnia néhány gyerekkori dolgától. Lyra egy iskolában tanítgatta a mágiára fogékony tíz-tizennégy éves kölyköket. Úgy gondolta, hogy összeszedi majd, ami számára fölösleges, de még használható és elviszi nekik.

Kedvelték őt a kölykök. Amikor Lyra munkahelyére ment a lány elé, mindig vitt magával valami újonnan készített mütyűrt. Volt már ez robot csirke, zenedoboz, irányítható kisautó… – Biztos örülni fognak ezeknek a bigyóknak is, amiket évek óta őrizgetek – gondolkozott a sörét kortyolgatva.

Levetkőzött, megégett ruháit bedobta a szobájában lévő kukába és végigfeküdt ágyán. Ezt sem cserélte le nagyjából tizenöt éves kora óta. Egy kicsit már szűkös volt és megviselt.

A varázslattól, sérüléseitől, és éhségétől kimerülve az az egy ital is hamar fejbe kólintotta és álomba szenderült.

Egy erdőben sétált. Sötét volt, de körülötte a földön apró, fehér és világoskék kristályok világítottak. Bár nem tudta hol van, nem érzett félelmet vagy aggodalmat. Nézelődött, próbálta felfedezni a helyet. Biztos volt benne, hogy még sosem járt ott korábban. Aztán meghallott valamit. Egy nő énekelt, számára ismeretlen nyelven. Elindult a hang irányába. Ahogy haladt, a dal egyre hangosabban szólt, jelezve, hogy jó irányba tart. Mellkasát ismét megtöltötte a korábban tapasztalt furcsa izgalom.

Egy tóhoz érkezett meg, a vízben pedig a diabolik lubickolt énekelve.

Mit keres már megint itt? – gondolta. Szeretett volna elmenni, hiszen pontosan tudta, nem normális, amit iránta érez, a lábai mégis, mintha a földbe gyökereztek volna – nem mozdultak. A lány is észrevette őt. Meglepettség látszott az elf arcán. Kissé félénken rámosolygott Crematoryra, aki úgy érezte, hogy kiugrik szíve a helyéről. Teljesen ledermedt. A diabolik nem szólt semmit. Lesütötte a szemét, majd visszapillantott az orkra, miközben karját a vízből kiemelte és intett neki, hogy csatlakozzon hozzá. Ettől a fiú teljesen zavarba jött. Összeszedte magát és teljesítette a lány kérését. Levetkőzött, majd bement ő is a vízbe. Ő sem tudta, hogy miért, de közben takargatta magát.

Hiába az éjszaka, a víz kellemes volt. A tó melletti hegyen ezernyi ragyogott ugyanazokból a kristályokból, amikkel már korábban is találkozott. A víz felszíne megcsillant, a táj gyönyörű volt ebben a hideg, sejtelmes fényben, amit a kövek árasztottak magukból. Crematory próbálta ezzel elvonni a figyelmét zavaráról.

Az elf lassan közelebb lépett hozzá, és kezével végigsimított az ork mellkasán. A fiú megfogta a kezét, ajkaihoz húzta és megcsókolta azt. A diabolik még közelebb sétált, majd szorosan magához ölelte őt. Crematory is a lány köré fonta karjait, fejét az övére hajtotta. Magába szívte az illatát, ami most is teljesen elvarázsolta, bőrén érezte a szívverését. Lassan lehajolt hozzá és megcsókolta. Már nem volt zavarban.

Szinte semmit nem tudott a lányról, mégis úgy érezte, mintha mindig is ismerte volna. Soha többé nem akarta őt elengedni. Minden tökéletes volt, aztán egyszer csak...

kopogtak…

– Mi van? – motyogta, miközben ébredezett.

„Kopp-kopp."

– Mi a fene? – kezdett magához térni.
– Crematory! Kész a vacsora! Most már tényleg gyere enni! – kiabált be neki Mori.
– A picsába – motyogta magának, miközben ébredezett. – Egy pillanat! – válaszolta az asszonynak.

Leült az ágy szélére, arcát a kezébe temette és próbált magához térni. Teste még izzott az álom okozta vágytól, ezért próbált a elterelni gondolatait. A Francba! Miért pont most keltett fel Mori? Persze nem az ő hibája, de na… Még mindig érzem a lány illatát, pedig csak álmodtam! Baszki! Vizilovak, varangyos békák, törpe öregasszonyok! Nem megy! Most kezdjem el magamnak?

– Hahó! Gyere enni! Nem lehet csak sörön élni! – kiabált be ismét a nő.

A francba! – gondolta.

Gyorsan tiszta ruhát vett elő, előkapta törölközőjét és kirohant a szobából, egyenesen be a fürdőbe. Morin is keresztül vágtatott, aki még mindig az ajtaja előtt állt.

Gyorsan levetkőzött és beállt a zuhany alá. Megnyitotta a jéghideg vizet. Hirtelen azt hitte, hogy szívrohamot kap, de működött. Végre nagyjából magához tért és izgalma is alábbhagyott. Nem maradt egy perccel sem tovább, mint az indokolt lett volna. Kiugrott a zuhany alól, megtörölközött és felöltözött.

Amikor kijött a fürdőszobából, nevelőanyja csodálkozva, kérdőn nézett rá.

– Bealudtam és rájöttem, hogy bűzlök, mint egy disznó. Nem akartam így asztalhoz ülni – mondta.
– Aha – válaszolt és elindult vissza a konyhába. Crematory követte.
Gyanította, hogy a nő nem hitte el, hogy ez volt a gondja – végül is öt férfivel élt együtt –, de legalább nem feszegette a dolgot.

A vacsora a szokásos, nyüzsgő hangulatban telt. Már eléggé éhes volt, mégsem volt étvágya. Az ital annál jobban csúszott. Ha kérdeztek tőle valamit, csak igennel, nemmel, de volt, hogy mindössze egy bólintással, vagy vállának megvonásával válaszolt.

– Szerintetek, ha összecsapna egy krokodil, egy tigris és egy vérfarkas, melyik kerülne ki győztesen? – kérdezte Asti.
– Hát, mivel vérfarkast még senki sem látott, valószínűleg a másik kettő közül valamelyik – válaszolta Rorscha.
– Ú, legyen helyette kentaur! – javasolta Zedegar.
– És olyat láttál már? – kérdezte ismét Rorscha.
– Nem, de dryadok vannak, szóval ezzel az erővel kentaurok is lehetnek – válaszolt a legidősebb testvér.
Rorscha csak a szemeit forgatta.
– Szerintem legyen Rustfield hőse a harmadik – nevetett fel gúnyosan Val'Grav.
Mori gyilkos pillantásokat lövellt férje felé.
– Szerintem először a tigris megenné Cremát, aztán a krokodil a tigrist – fejtette ki a véleményét Astrol, aki bizonyára nem látta, anyja mérges arcát.
Zed bólogatott, Val'grav az asszony intésére inkább csöndben maradt, Rorscha meg pofákat vágott. Crematory ezúttal bagózott az egészre, és próbálta magába tuszkolni az orra előtt lévő sülthúst.

Ahogy a vacsorát befejezte, közölte, hogy mennie kell, majd el is indult. Rorscha követte.

– Hová mész? – kérdezte testvére, miközben sétáltak.
– El.
– Hát, erre magamtól is rájöttem. Elmondod mi bajod van?
– Semmi.
– Ennyire zavar, hogy húzzák az agyadat?
– Mi? Nem, leszarom. Már megszoktam – nevetett fel legyintve egyet.
– Akkor meg mi van?
– Tényleg semmi.
– Most komolyan azt várod, hogy elhiggyem ezt? – erősködött bátyja. Kezdte sejteni, hogy nem tudja lerázni, így engedett.
– Tényleg nincs semmi bajom, csak azt hiszem, talán itt van az ideje, hogy szerezzek magamnak egy csajt.
– Mármint komolyat? – lepődött meg az idősebb fiú.
– Mit tudom én. Amikor anyád felkeltett, éppen állt a farkam, mint a cövek – vonta meg a vállát Crematory.
Rorschából kitört a röhögés.
– Mikor voltál te utoljára nővel? – kérdezte öccsét.
– Nem tudom.
– Na, mégis?
– Tényleg nem tudom. Volt egy lány, akivel azt hiszem, hogy történt valami – állt meg egy pillanatra mondandójában –, de nem biztos. Lehet csak képzeltem az egészet. Azt leszámítva már vagy egy fél éve. Talán több is.
– Egek! Hogy bírod? Amúgy meg hogy hogy nem tudod, hogy belógattad-e, vagy sem? Be voltál rúgva?
– Olyasmi – válaszolta miközben a kocsma felé ballagtak.
– Remélem, legalább gumit húztál! Nem szívesen mennék hozzád a nemibeteg gondozóba látogatni, és nagybácsi sem feltétlenül szeretnék még lenni! Bár… lehet, hogy segítene egy kölcsön kölyök a nők felszedésében, szóval – vont vállat.
– El kell, hogy keserítselek, az én kölykömmel nem fogsz csajozni mostanság! – kuncogott, hiszen tudomása szerint nem volt arra példa, hogy elf és ork keveredett volna. A másik felvetésre nem reagált, csak reménykedett benne, hogy nem lesznek a légyottnak még kellemetlenebb következményei.
– Nagyon titokzatos vagy te! Kíváncsi lennék pedig, hogy ki lehetett az a lány, aki megfelelt a nagyságos Crematory különleges igényeinek!
– Ezt megtartom magamnak, de sajnos nem tudok azzal vitatkozni, hogy eléggé kifacsart ízlésem van a nők terén! – nyitott be a szórakozóhelyre, és megtartotta az ajtót testvérének.

Rorscha bement, majd leült a pulthoz és rendelt maguknak egy-egy korsó sört. Amikor ezzel megvolt, megfordult és a bútornak döntve hátát nézelődni kezdett, mintha csak a boltban próbálná kiválasztani a legérettebb avokádót. Crematory mellé lépett.

– Látom, nem vesztegeted az időt. Pedig ezúttal én mondtam, hogy csajozni akarok.
– Én meg tartsam nektek a gyertyát? – nevetett az idősebb. – Egy lófütyit! Hosszú volt ez a nap, rám is rámfér egy jó kufirc!

A fiatalabb megforgatta a szemét és leült mellé. Közben megkapták az italokat, így elvette a sajátját és belekortyolt. Eközben a kocsma fábol készült falain bámészkodott. Valaha – talán még az emberek idejében –, a hely egy vadászkunyhó lehetett, hiszen rengeteg faragott állatalak díszítette. Még a fejük fölött lógó csillárt is egy üvöltő medve tarttotta. Nem élvezhette sokáig a nyugalmat, mert Rorscha könyöke bökdösni kezdte az oldalát. Crematory felnyögött, aztán megfordult. Mivel testvére észre sem vette, hogy megkapták a sört, az övét a kezébe nyomta.
– Idd, mert megmelegszik!
– Ja, köszi! Nézd azt a csajszit! Mit szólsz hozzá? Leszek szívesen a szárnysegéded! – ajánlotta fel bátyja, majd ő is kortyolt egyet.
Crematory megnézte az említett lányt, de nem váltott ki semmit belőle.
– Köszi, de nem – rázta meg a fejét.
– Most miért? Tök jó kis nőci! Vannak kannák, jó nagy popó, mi a franc kell még neked? – fordult felé Rorscha olyan fejjel, mintha egy földönkívülit nézne. – Jól van, mondd, hogy mit keressek, és szólok, ha látok olyat!
– Én… nem tudom – válaszolta. Azt nem mondhatom, hogy százhatvan centis erdei elf, mert hülyének néz – vakarta meg tarkóját.
– Ez nehéz lesz így!
– Nem kértem, hogy keríts nekem! – nézett ő is körbe a lányok között.
– Oké, hagyjuk! Taktikát váltunk! Ha rajtad múlik, még holnap után is itt ülsz és fitymálod le a jobbnál jobb csajokat! – itta ki Rorscha a korsó tartalmát, lecsapta a pultra, majd felpattant és eltűnt a tömegben.
– Most legalább csönd van! – dőlt hátra sóhajtva Crematory.

Már azt hitte, hogy bátyja nem fog visszatérni, amikor megjelent újra, két lány társaságában.
– Nos, Öcsi! A lányok szeretnének téged megismerni! – jelentette ki, majd a füléhez hajolt és suttogva folytatta – Megengedem, hogy te válassz közülük!

A fiú nem tudta, hogy mit gondoljon. Gyanakodva nézett a két amúgy csinos lányra, majd vissza testvérére.
– Szia, Rini vagyok! – rázta meg hirtelen az egyik lány a ki sem nyújtott kezét.
– Őmmm, szia. Én Crematory!
– Furcsa név! – jegyezte meg a másik. – Engem Mirának hívnak.
– Azt hiszem, hogy a nevem egy viccből származik, ami annak idején a szüleim között hangozhatott el – vont vállat.
– Végülis érthető. Rorscha mondta, hogy Flamefury vagy! Igaz, hogy tűzmágiával intézted el Dreadtalont? Ez nagyon menő! – szólalt meg Rini.
– Igen, ez elég menő! – ment hozzá közelebb Mira is, ujjait pedig sétáltatni kezdte a fiú mellkasán.
Crematory dühösen nézett vigyorgó bátyja vörös szemeibe.
– Ez komoly? Azzal akarsz nekem csajokat szerezni, hogy különleges fogás vagyok? – bukott ki belőle. A lányok zavartan néztek Rorschára.
– Tesó, ne már! – kezdte a másik, de a fiú nem várta meg. Felpattant és haza vágtatott.

Azt akarta, hogy önmagáért kedvelje valaki, és ne amiatt, mert az anyja híres volt.

Gotty

A hercegnő sohasem gondolta volna, hogy pont Zelas lesz egyszer a legközelebbi barátja. Gyerekként ki nem állhatta a nagyszájú, faragatlan elfet, akivel kénytelen volt tanulmányaik miatt ideje egy részét együtt tölteni, és őt folyton kecskének nevezte. Mi után a Káosz Csata alatt újra találkoztak, Seruun győzte meg arról, hogy barátkozzanak a diabolikkal és annak fura barátjával, Rys-szel. Valószínűleg sajnálta a két árvát.

Gottynak nem tetszett az ötlet. A két árnyharcos folyamatosan káromkodott, disznó vicceket mesélt, bunkó volt és őt továbbra is Kiskecskének nevezték. Seruun csak nevetett rajtuk. Első komolyabb veszekedéseik is emiatt történtek szerelme és közte.

A lány meg volt róla győződve, hogy Zelas gyűlöli őt és pokollá akarja tenni az életét. Aztán a tizenhetedik születésnapján a diabolik váratlanul eltűnt. Gottyt először nem izgatta a dolog, de Rys nagyon aggódott. Amikor már hajnalodott és Zelas továbbra sem volt sehol, akkor ő benne is megmozdult valami, hogy talán baja eshetett a lánynak és talán meg kellene keresni.

Végül, hajnali ötkor a diabolik megjelent. Tetőtől talpig szutykos volt és kócos. Kiderült, hogy Zelasnak fogalma sem volt arról, hogy mit adhat egy hercegnőnek születésnapjára, arra viszont emlékezett, hogy Gotty nagyon szereti az orgava gyümölcsöt. Elment tehát és lopott neki egy zsákkal az orkoktól. A dryn lány ettől könnyekig hatódott, hiszen a diabolik két ellenséges területen is átmászott azért, hogy őt meglepje a gyümölcsökkel. Rájött, hogy Zelasnál a piszkálódás nem azt jelenti, hogy nem szeret valakit, hanem azt hogy foglalkozik vele. Innentől kezdve nem zavarta barátnője piszkálódása.

Seruun elvesztése óta az elf lány volt Gotty egyetlen támasza. Anyja a város vezetésével volt elfoglalva, és bár szóban biztosította őt együttérzéséről, nem volt ténylegesen mellette. Zelas viszont igen. A maga kicsit tapló, és távolságtartó módján, de a hercegnő számíthatott rá. És ismét hozott neki a gyümölcsökből.

Az viszont rosszul esett Gottynak, hogy úgy tűnt Zelas, nem mesél neki a fiúügyeiről. A hercegnő azt hitte, hogy vannak olyan kapcsolatban, hogy ilyesmit elmondjon neki barátnője. Vajon azt hitte, hogy elítélném, ha tudom, hogy Rys-en kívül másokkal is lefeküdt? – gondolkodott. Rossz barátnőnek érezte magát, aki valószínűleg túl prűdnek tűnik ahhoz, hogy megosszanak vele ilyesmit. – Ami azt illeti, valóban elég karót nyelt tudok lenni – vallotta be magának.

Elindult a piacra bevásárolni. Ő maga evett volna húst, de mivel Zelas nem, igyekezett inkább vegetáriánus fogásokat készíteni. Sosem értette, hogy az árnyharcos habozás nélkül képes elpusztítani bármilyen humanoid lényt, vagy szörnyet, de az állatokat nem tudja bántani. Vett tojást, sajtot, különböző gabonákat, gombákat meg zöldségeket. Ebből ismét összehoz majd valamit, amit mindketten hajlandók megenni.

Amikor hazaért, ismét begyújtotta a tűzhelyet, majd az összevágott zöldségeket lepirította egy serpenyőben. Amint azok elegendő levet eresztettek, beletette a gabonát is. Sózta, fűszerezte. Ezt követően az egészet egy tálba töltötte, megszórta sajttal, és berakta a sütőbe.

Hercegnő létére jól főzött, ezt tudta is magáról. Alig várta, hogy hozzámehessen Seruunhoz és végre saját családjának készítsen finom fogásokat. Készen állt rá, és mint utólag kiderült, szerelme is.

Miután párja eltűnt, ő és Zelas a keresésére indultak. Megtalálták a férfi köpenyét, amelynek zsebében egy gyűrű volt. A fiatal férfi valószínűleg ezt Gottynak szánta, hogy azzal kérje meg a lány kezét. A helyszínen ezen felül rengeteg vért találtak, Seruun fegyverét és olyan nyomokat, amik szerint Gotty szerelme a tengerbe zuhanhatott. Ebből kiindulva esélytelennek látszott, hogy a fiatal férfi túlélte volna a történteket. Eryna Liss'leah, azaz Gotty anyjának a serege még hetekig kereste őt, de azok sem találták meg. Gotty álmai egy szempillantás alatt hullottak szét.

Úgy tűnt, Zelas megérezte a készülő étel illatát, mert előtámolygott szobájából kómásan. Megvacsoráztak, majd elindultak, hogy lefeküdjenek aludni.

Amikor Gotty délután felkelt, meglepve tapasztalta, hogy a lakás ki van takarítva.

Ezek szerint Zelas nem tudott napközben aludni! – állapította meg. A diabolik sehol sem volt ennek ellenére, így benézett a szobájába. A lány szétdobott végtagokkal, keresztben, félig lelógva feküdt az ágyon és szuszogott. Láthatóan nem zavarta őt a kényelmetlen pozíció. Gotty kuncogott egy kicsit, aztán kiment. Főznie nem kellett, ezért leült és elkezdett kötni. Úgyis nemsokára jön a tél, szükségünk lesz néhány meleg holmira.

Délután fél hét után kelt fel Zelas. Gotty számára elég zavartnak tűnt barátnője.

– Valami baj van? – kérdezte a diabolikot.
– Nem, csak furát álmodtam – válaszolta és ezzel a lendülettel kiszaladt a mosdóba, majd elkezdte vadul mosni arcát a jéghideg vízzel.
Gotty utána ment és figyelte mit csinál a lány.
– Most mit nézel? – kérdezte a diabolik, amikor megtörölte arcát és látta, hogy a hercegnő figyeli.
– Fura vagy! Biztos minden rendben?
– Igen, mondtam már! De ha annyira érdekel, volt egy pajzán álmom.
– Hűha. Rendben, békén hagylak! – kezeit feltartva kivonult Gotty a fürdőszobából.
Amikor az elf végzett, betámolygott a nappaliba, ahol Gotty is volt.
– Akarsz enni? – kérdezte a hercegnő.
– Ahha – válaszolta Zelas elcsigázva.
A hercegnő előszedte a sajtokat, a vajat, a kenyeret, meg némi húst magának az asztalhoz. Barátnője csak turkálta az ételt, alig evett.
– Mit csináljunk ma? – Gotty próbálta kicsit visszarángatni a diabolikot a valóságba.
– Nekem mindegy, amúgy sem kell mindig együtt lógnunk. Menj, ahová akarsz, én meg – állt meg egy pillanatra – legfeljebb masztizok egyet. Vagy megint elmegyek vadászni – mondta a diabolik, aki elkezdett egy darab sajtot csócsálni és bambult tovább.
Gotty grimaszolt egyet. Bosszantotta a másik lány válasza és abban sem volt biztos, hogy nem csak kitalálta azt, amivel lerázta az imént.
– Most komolyan, mi van veled!? – tört ki a hercegnőből a kérdés.
– Mondom! Volt egy fura, pajzán álmom és nem tudom kiverni a fejemből. A legrosszabbkor ébredtem fel, pont kezdett volna forrósodni a helyzet. Megpróbáltam visszaaludni, de nem sikerült. Most komolyan ennyire érdekel ez téged?
– Nem, nem tudom. Ha neked fontos, akkor érdekel! Nem akarom, hogy azért ne mondj nekem el dolgokat, mert azt hiszed, hogy elítéllek!
– Mi van? – nézett fel Zelas meglepődve. – Én nem gondoltam, hogy téged ezek a dolgok érdekelnek! – nevetett fel. Gotty örült, hogy végre sikerült valami reakciót kiváltania barátnőjéből.
– Szóval mesélsz?
– Ahh, rendben – forgatta a szemét – azt álmodtam, hogy a Hidden Haven előtti tóban pettingeltem egy sráccal. Most boldog vagy?
– Igen, végre beszélgetsz velem! – mondta a hercegnő, és valóban örült neki, mert végre egy kicsit közelebb érezte magukat egymáshoz. – Gondolom ez a srác nem Rys volt – jegyezte meg lesütött szemmel, miközben a szájába vett egy falatot.
– Nem! Ezt faszán eltaláltad! – válaszolta a diabolik, némi éllel a hangjában.
– Ha szeretnél beszélhetsz róla! – bíztatta Gotty.
– Oké, most már te vagy fura! Kezd olyan lenni ez az egész, mintha az anyám lennél és próbálnál kifaggatni arról, hogy kikkel szexeltem eddig.
– Bocsánat! Nem akartam tolakodó lenni, de eddig nem beszéltél arról, hogy másokkal is le szoktál feküdni Rys-en kívül. Azt hittem, hogy vagyunk olyan jóban, hogy ezekről beszélj velem.
– Gott... egy srác volt eddig Rys-en kívül! Most megnyugodtál?
– Egy? De miért nem mondtad el?
– Nem gondoltam, hogy ennyire fontos ez neked!
– De az! Te fontos vagy és ezért az is, ami veled történik! Jelenleg nekem te vagy az egyik legfontosabb! – Gotty közben sírni kezdett. Kellemetlen volt számára is ez a túlzott érzelmi reakció, de úgy érezte, hogy mindenkit elveszít, akit szeret.

Zelas

A diabolik feje az asztalon koppant. Megsajnálta Gottyt, de egyáltalán nem értette, hogy miért fontos neki, hogy kivel hancúrozik. Nagyot sóhajtott és megkérdezte:
– Rendben, mit akarsz tudni?
– Mindent, bármit! – válaszolta a hercegnő.
– Jól van, de készülj fel! Ez eléggé fura lesz! Szóval, azért sem meséltem erről a kalandról, mert előző hajnalban történt mielőtt haza jöttem – emelte fel a fejét a diabolik. Goaty bólintott.
– Szóval, valóban harcoltunk a szörnnyel. Az ork pedig megölte. Olyan lángcsóvát lőtt ki, hogy azt hittem lepetézek, a dög pedig szénné égett! Ezután meg rámásztam. Ennyi!
– Mi? Egy orkkal?! – fintorgott a lány.
Zelas kicsit magára vette, a barátnője arcán megjelenő, undorra utaló jeleket. Nem mondta, de rosszul esett neki, hogy így vélekedik a lány vágyának egyetlen tárgyáról. Vigyort erőltetett arcára és hátradőlt a székben, úgy válaszolt.
– Te akartad tudni!
– Ez eléggé hihetetlen! – mondta végül a hercegnő.
– Mi olyan hihetetlen rajta? Neki volt farka, nekem meg puncim, összeraktuk, amink van!
– Ez tényleg komoly? – Gotty, még mindig hitetlenkedve nézett barátnőjére.
– Ahh, Gott! Pont ezért nem mondtam! – nyögött fel, ismét az asztalra borulva és a fejét fogva.
– Jó, jó, bocsánat! Csak furcsa…
– Mondtam, hogy az lesz! Ennél csak az a furább, hogy állati jó volt!
– Ó!
– Rys-el soha nem volt ennek a közelében sem! Annyira kívántam, hogy valami elképesztő! Még most is nedves vagyok, ha rá gondolok!
– Mi? – félrenyelte a falatot és köhögni kezdett. Miután ismét kapott levegőt, bosszankodva szólalt meg. – Jó, ha azt akartad, hogy ne kérdezősködjek, akkor elérted! Köszi, elég volt az infó. Akár kitaláltad, akár nem.
– He? Ez most komoly? Pedig most jöttek volna a szaftos részletek! Jó szaftosak! – Gotty arcára kiült a megrökönyödés. – Jól van kislány, gondoltam, hogy ez túl sok lesz neked! – ezúttal Zelas távozott feltartott kezekkel, enyhe vigyorral az arcán. Tudta jól, hogy kicsit gonosz volt, de még mindig volt benne némi sértettség a hercegnő fintora miatt.

Visszament a szobájába, átöltözött, összeszedte a holmiját, majd elindult, hogy levezesse a testében újból felgyűlt feszültséget.

Még mindig szomorú volt Seruun miatt, de ezúttal a tehetetlenség, és a cselekedetei feletti kontroll elvesztése frusztrálta. Nem hazudott Gottynak, tényleg élvezte a rögtönzött pásztorórát, azt azonban egyáltalán nem, hogy azóta minden áldott percben az ork fiúra gondolt. Ahogy elhagyta Hidden Havent, az esti szél hűvösen üdvözölte, libabőrt hozva a karján lévő csupasz bőrre. Beleborzongott. Előző éjszaka nem fázott, most azonban úgy tűnt számára, hogy a hideg megállíthatatlanul közeledik.

Megszaporázta lépteit. Egy tisztáson kötött ki. Úgy döntött, hogy kivételesen nem öl meg semmit, csak gyakorol. Leakasztotta az oldalán lévő chakram pengéket, és megpörgette őket a kezében. Szemét lehunyva gondolt vissza kiképzésére, megismételve az akkor tanult fogásokat. Még emlékezett az árnyharcosra, aki a mozdulatokat mutatta neki. Magas, izmos elf férfi volt, aki után az összes lány csorgatta a nyálát. Elvigyorodott, ahogy eszébe jutott, milyen féltékeny volt rá az akkor tizennégy éves Rys.

Három lépés előre, majd jobb kézzel suhint hátrafelé lendítve karját. Visszalép egyet, de azonnal fordul is oldalra. Leguggol, ez után pedig ballal támad – mormolta magában egykori mestere szavait.

Szüksége volt erre. A testedzés valamennyire rendezte gondolatait, és feloldotta frusztrációját. A szél egyre vadabbul keringett körülötte. Egészen addig azt gondolta, hogy csupán a mozdulatai által keltett fuvallatot érzi, amíg az ég egyszer csak meg nem dörrent.

Megállt, majd meglepődve felfelé tekintett. Meglátta a feje fölött gyülekező sötét felhőket. Vihar Eivrioson? – csodálkozott. Csendes eső néha szemerkélt az erdő fölött a druidák tevékenységének hála, komolyabb csapadékra azonban nem igazán volt példa. Eszébe jutott, hogy már előző este is villámlott, miközben együtt volt a fiúval. Akkor túlságosan össze volt zavarodva ahhoz, hogy foglalkozzon vele.

Fegyvereit visszaakasztotta oldalára, majd maga elé nyújtotta a kezeit. Én csináltam? – gondolkozott, miközben emlékezetébe villant egy rég elfeledni kívánt emlék. Az, amikor először gyilkolt. Gyerekként, véletlenül, ártatlanokat.

Az ég ismét megdörrent, ő pedig ugrott egyet, ahogy visszatért hirtelen a valóságba. Megrázta magát és elindult vissza az elrejtett városba. Mire elérte a barlangot, az eső már súlyos cseppekben hullott alá. Hazaérve nem találta barátnőjét. Elszégyellte magát, amikor arra gondolt, hogy talán elvetette a sulykot az érzékeny lánnyal szemben.

A konyhába ment, majd kirámolt a kamrából: Liszt, cukor, só, tej, fahéj, vanília, meg néhány orgava gyümölcs. Nekilátott a munkának. Az asztal negyedórán belül úgy nézett ki, mintha háború dúlt volna rajta, a sütemény viszont a sütőben sülve illatozott. Hamar rádöbbent, hogy felesleges volt napközben kitakarítani, de már mindegy volt. Állhatott neki újból. Amikor mindennel készen lett, a pitét az asztal közepére tette és cukormázzal rá írta: “Sajnálom, hogy egy faszkalap vagyok!”

Ez után elment lefeküdni.

⛈️⛈️⛈️