Mennydörgés: I. Fejezet vége: 6. rész

 

Rorscha

A fiú az egész napját azzal töltötte, hogy a várost járta és megpróbált mindenféle vélt, vagy valós gyógymódot összeszedni öccse lelki nyavalyájára. Tudta, hogy nagyon elrontott mindent azzal, hogy eljárt a szája, és szerette volna helyrehozni a hibáját. A beszerző körútról egy rahedli gyógynövénnyel, pszichológiai könyvvel és mindenféle különleges finomsággal tért haza, hátha azokkal sikerül testvérét felvidítania.

Bekopogott, de semmi válasz nem érkezett, így benyitott. A szoba üres volt. Üresebb, mint eddig valaha. Nem csak Crematory, hanem a rengeteg kacat is, ami eddig szanaszét hevert, eltűnt. Rorscha teljesen ledöbbent. Forgott körben a szobában és próbálta értelmezni, hogy mit lát. Végül tekintete megállapodott az íróasztalon hagyott levélen. Odaszaladt és kibontotta. Rettegett, hogy mit fog olvasni benne azok után, hogy milyen volt öccse állapota az elmúlt pár napban.

“Kedves Családom!

Tudom, hogy soha nem voltam a legjobb... igazából semmiben, amit elvártatok tőlem. Sajnálom!
Sajnálom azt is, hogy szó nélkül lépek le, de úgy érzem, hogy nem vagyok képes most búcsúzkodni. Azt hiszem eljött az ideje, hogy kicsit távol legyek mindentől, ami eddig körülvett engem és megpróbáljak teljesen a saját lábamra állni.
Ne aggódjatok, jól leszek! Nem fogok teljesen eltűnni, majd jelentkezem!

Üdv.: Crematory”

– Mi a tököm!? Ennyi!? Komolyan!? Semmi „köszönöm Rorscha, hogy napok óta pátyolgatsz", ha már annyira nem voltál képes, hogy megkérdezd én veled akarok-e menni? – kiabált a papírdarabra. Nagyon felbosszantotta testvére. Valamennyire megnyugodott, hogy nem azért hagyta ott az üzenetet, mert öngyilkos lett, de ezt a nyúlfarknyi szöveget a legnagyobb jóindulattal sem volt képes levélnek elkönyvelni. Amikor magához tért a meglepettség, düh és kétségbeesés hármasából, kiszaladt a szobából, végig vágtatott a lépcsőkön, egészen le az étkezőig, ahol anyja olvasott.

– Anya! Crematory elment! – kiáltotta az asszonynak.
Mori lerakta a könyvet és fiára nézett.
– Kimozdult végre? Észre sem vettem!
– Nem! Nem kimozdult! Elment!
– Ezt hogy érted?
Rorscha a nő kezébe nyomta a kurta sorokat.
– Itt hagyott minket! Lelépett! A szobája tök üres! – folytatta, miközben kezdett megint pánikba esni.
Lehet, hogy nem ölte meg magát, de amilyen állapotban ment el, egyáltalán nem volt benne biztos, hogy nem is fogja, ha a dolgok nem a tervei szerint alakulnak.
– Szólok Valnak! – mondta az asszony és elindult a levéllel a kezében a kert felé, ahol a férfi rendezgette a növényeket.

A fiú anyja után ment és nézte, hogy mi történik.

Mori odalépett férjéhez és mondott neki valamit. Val'Grav megdöbbent képet vágott, majd átnyújtotta neki a levelet. A férfi fejét fogta, miközben elolvasta a rövidke irományt, majd állához kapott és szakállát kezdte birizgálni. Feleségére nézett egy pillanatra, majd elfordult, és beleütött egyet a mellette lévő fába. – A picsába! – kiáltotta, ezután pedig a fának dőlt. Az asszony hozzábújt. Pár perc múlva úgy tűnt, hogy a harcos lecsillapodott. Visszaadta a levelet a nőnek és elindult befelé. Útközben elhaladt Rorscha mellett.

– Lehet, jobb lesz így! – mondta a fiúnak.
Ez most komoly? – gondolta, és szerette volna kimondani, de hang nem jött ki a torkán. Tudta, hogy Val'Grav folyamatos szemétkedése is legalább annyira benne volt abban, hogy Crematory lelépett, mint az ő nagy pofája. Átfutott vajon ez a férfi agyán is?
– Mit mondott? – kérdezte Mori, amikor ő is odaért fiához.
– Azt, hogy lehet, hogy jobb így – válaszolta. Anyja szomorúan lehunyta szemeit és összeráncolta a homlokát. – Te mit mondasz? – kérdezte ezúttal ő az asszonyt.
– Lehet, hogy igaza van.
– Mi? – tört ki a kérdés Rorschából meglepetten.
– Rorscha, nem vagytok már kisgyerekek. Te is tudod, hogy szeretem az öcsédet, úgy, mintha a saját kölyköm lenne, de el kell ismernem, hogy ő más.
– Mi a fenéről beszélsz?
– Te is tudod, hogy mindig is más dolgok érdekelték őt, mint titeket.
– Ez akkor sem megoldás! Elhúzza a belét egy rohadt szó nélkül, és itt hagy nekünk egy... egy – megállt és kikapta a levelet az asszony kezéből – egy ilyen kilenc soros szart!?
– Rorscha...
– Nem, anya! Ez nem jó így! És az sem jó így, hogy Val csak ennyit reagál az egészre. Meg kell keresnünk és visszahozni! Nincs jól!
– Rorscha! Az öcséd pontosan azért nem volt jól, mert nem ott volt, ahol lennie kellett! – miközben beszélt, megsimogatta fia arcát. – Tudom, hogy fáj, hogy elment, de már nem gyerek! El kell hinnünk, hogy képes magára vigyázni, és elég ügyes meg okos ahhoz, hogy kitalálja, hogy ő mit szeretne kezdeni az életével.
– És mi van, ha mégsem sikerül?
– Akkor még mindig itt vagyunk neki! – Rorscha szemébe nézett és rámosolygott.
Rorschából kitört a hisztérikus röhögés és elfordult anyjától.
– Azt hiszed, hogy visszajönne, ha valami baj van, azok után, hogy az apja hogyan beszél vele? Én elhiszem, hogy látod a jót Valban, de te is tudod, hogy milyen a kettőjük viszonya.
– Rorscha!
– Nem, ne kezdd el védeni! – kiáltotta, majd összegyűrte a levelet és a földre hajította, ezután pedig beszaladt a házba és bezárkózott a szobájába.
Amikor megfordult, meglátta a dobozt az italokkal, amit testvére otthagyott neki.
– Na neee! – mondta, majd belerúgott egyet a dobozba.

Az üvegek megcsörrentek benne, de nem törtek el. Utólag döbbent rá, hogy semmi kedve nem lett volna takarítani. Fogta az egészet és betolta az ágya alá, hogy ne legyenek szem előtt, majd fogta magát és lehuppant az ágyára. Elaludt. Órákkal később arra tért magához, hogy valaki kopog az ajtaján. Felállt és kinézett. Zedegar volt az.

– Hellóka! – köszöntötte Rorschát.
– Szia.
– Beengedsz?
A fiú válaszként csak vállat vont, majd miután nyitva hagyta az ajtót bátyjának, ő fogta magát és visszafeküdt az ágyára. Zedegar felkapcsolta a kis asztali lámpát, aminek fényénél gyerekkorukban a házifeladataik felett szenvedtek. Odatolta a széket az ágy mellé és leült rá.
– Anya mondta, hogy kiakadtál! – kezdte a mondandóját.
Rorscha csak megint vállat vont, miközben a plafont bámulta.
– Láttam azt a sok szart, amit összeszedtél, nem csodálom, hogy kibuktál, amikor nem volt itt.
– Nem csak ezért borultam ki!
– Na, mesélj! – mondta Zed.
– Mindannyian elcsesztük, nagyon durván! Val és ti is, igazi rohadékok voltatok vele az elmúlt pár napban, én pedig túl hülye voltam, hogy befogjam a pofámat!
– Nem mondta, hogy titok! Amúgy meg mindenki szokta itt húzni a másik agyát. Eddig mégsem ment senki világgá.
– Eddig. Mi van, ha nem csak világgá megy?
– Mire gondolsz?
– Amikor megláttam a levelet, én azt hittem, hogy...
– Azt, hogy ki akarja nyírni magát?
Rorscha a bátyjára nézett.
– Igen. Azt hittem.
Zedegar felnevetett.
– Mi a fene ilyen vicces ezen?
– Nem lesz azért öngyilkos, mert az apja egy pöcs, a testvérei meg piszkálják. Meg azért sem, mert te hőst csináltál belőle.
– Láttad te, hogy hogy nézett ki? – kérdezte Rorscha.
– Láttam. Én is voltam már hasonló bőrben, csak nem drámáztam hozzá ennyit.
– Te, mikor?
– Pár hónapja volt egy elég csúnya szakításom. Napokig nem volt kedvem kimászni sem az ágyból, de aztán összeszedtem magam. Szerintem most ő is ezt csinálta.
– Azt sem tudtam, hogy volt barátnőd.
– A lány nem akarta, hogy bárki megtudja. Már volt valakije, és úgy kerültem a képbe.
– Ejha!
– Tudtam, hogy nem kellene belekezdeni, de nagyon tetszett. Akkora csöcsei voltak, mint a görögdinnyék, én pedig belezúgtam! – vont vállat Zed. – Idióta voltam! Persze nem hagyta ott a paliját, ezért kiraktam. Sokszor még most is hiányzik a ribi.
– Sajnálom.
– Ez van. Az élet megy tovább!
– Szerinted rendben lesz Crema?
– Hogy a faszba ne lenne rendben? Nekünk együtt nincs annyi eszünk, mint neki egyedül! Biztosan kitalálja, hogy mi a jó neki!

Ezen Rorscha is elnevette magát. Kicsit kezdett megnyugodni. Talán tényleg rendben lesz az öccse.

Zelas

– Nekem ne rakj ki semmit, nem vagyok éhes! – szólt oda Zelas barátnőjének, kilépve a fürdőszobából.

Goaty meglepődött, de bólintott egyet, hogy tudomásul vette a dolgot. Valójában Zelas nagyon is éhes volt, de liftezett a gyomra amiatt, hogy hamarosan megérkezik Rys és valamit kezdenie kell vele. Odalépett a konyhapulthoz és töltött magának a teából, amit a hercegnő főzött maguknak. Az ital meleg volt még. Gondolta, ez talán megnyugtatja majd háborgó gyomrát.

– Nagyon szótlan vagy ma! – jegyezte meg barátnője, miközben evett.
– Igazad van! Eldöntöttem, hogy befejezem ezt az egészet Rys-el, de nem tudom, hogy adjam elő neki. Gondolom, hogy nem a szokásos stílusomban kéne.
– Ó, nem gondoltam, hogy komolyan ki akarod adni az útját!
– Pedig igen! Nem szeretem és soha nem fogom! Legalábbis nem úgy, ahogy ő akarja. Nem tudom, hogy egyáltalán alkalmas vagyok-e egy normális kapcsolatra. Tényleg, csak kihasználtam őt, attól a pillanattól kezdve, hogy viszonyt kezdjünk egymással.
– Sajnálom! Ennyi idő után nem lehet egyszerű elengedni valakit akkor sem, ha nem vagy belé szerelmes.
– Valóban nem az, de már itt van az ideje! Nem ezzel akarok indítani, ha megjön, de nem tudom meddig bírom majd magamban tartani.

…

A fiú este nyolc óra körül érkezett meg. Poggyászait ledobta a földre, majd odaszaladt Zelashoz, hogy csókkal üdvözölje a lányt. A diabolik finoman eltolta magától a fiút. Sokat nem fűzött a dologhoz, csak annyit, hogy „Most ne!" Rys ezt tiszteletben tartotta és egyelőre nem próbálkozott tovább.

A kis csapat leült az asztal köré, a lányok pedig elmesélték részletesebben is a Seruunnal történteket, mint ahogy Goaty a levélben megírta neki. A hercegnő ettől annyira kikészült, hogy ki kellett mennie, hogy újra összeszedje magát.

– Ez borzasztó! – jegyezte meg Rys Zelasnak, miután Goaty elhagyta az étkezőt.
– Valóban az!
– Nem is tudom, hogy bírnék tovább élni, ha a helyében lennék. Hét éve elválaszthatatlanok voltak. Én tuti nem lennék ennyire erős! – tartott egy kis szünetet. – Annyira örülök annak, hogy legalább ti jól vagytok! – miközben ezt mondta, a fiú megfogta Zelas kezét és a szemébe nézett.

A lány leblokkolt az őt bámuló fekete szempártól. Menekülni akart. Megpróbált mosolyt erőltetni az arcára, de borsódzott a háta az egésztől. Kezét óvatosan elhúzta. Közben Goaty is visszatért.

– Bocsánat! Még mindig nehéz erről beszélnem – mentegetőzött a hercegnő. Örült neki a diabolik, hiszen így nem kellett reagálnia Rys kérdő tekintetére.
– Ne kérj bocsánatot! Teljesen természetes! Én biztosan sokkal jobban szétesnék a helyedben! – próbálta a fiú megnyugtatni a hercegnőt.
– Váltsunk témát! Te mit csináltál, ameddig távol voltál? Merre jártál? – kérdezgette Goaty a fiút.
– Bevallom, ez alkalommal nem csak az ozurukok területén sunnyogtam. Körülnéztem a kontinens melletti szigeteken is. Többnyire csak orkokat láttam, de volt néhány nap elf is elszórva. Pár kalandvágyó lányt meg is néztem magamnak közelebbről – vigyorgott.
– Nem félsz ilyenkor, hogy rájönnek, hogy árnyharcos vagy? Az orkok között meg az is elég, hogy bajba kerülj. Teljesen egyértelmű a szürke bőröddel, hogy nem vagy napelf! – aggodalmaskodott Goaty.
– Szeretek játszani a tűzzel. De ne aggódj, tudok magamra vigyázni! Senki olyan nem látott meg, akit nem szerettem volna, hogy észrevegyen!
– Azért vigyázz csak azzal a tűzzel Töki, mert velem ellentétben, te megégetheted magadat! – fűzte hozzá a magáét Zelas is.
– Na, szóval te is elkezdtél értem aggódni, Jégkirálynő?
– Nem akarom, hogy bajod essen, te agyalágyult! Nem biztos, hogy megéri az életedet kockáztatnod pár napelf luvnyáért.
– Csak nem féltékeny vagy?
– Csak szeretnéd! – nevetett fel. – Felőlem azt kúrsz meg, akit akarsz, csak lehetőleg közben ne nyírjanak ki!
– Hé, befejeznétek kérlek ezt? – csattant fel Goaty.
– Rendben, bocsi. Elfelejtettem, hogy egy hercegnő is van közöttünk, és nem tetszik neki, ha eleresztek néhány bazmeget – szólalt meg ismét Zelas. Goaty emiatt elég mérgesen nézett rá. Válaszul a diabolik kinyújtotta a nyelvét, majd folytatta. – Ideje, hogy készülődjünk és elhúzzunk! Voltunk annyira hülyék, hogy megígértük Goaty anyjának, hogy segítünk neki a gyümölcs ünnep előkészítésében – állt fel az asztaltól.

…

Amikor hajnalban hazaértek, a diabolik elkapkodott ötletnek érezte a reggeli zuhanyzását. Gyorsan beszaladt a fürdőbe, megmosta kényesebb részeit, majd átengedte a terepet a többieknek. A kínos félreértések elkerülése miatt, ameddig Rys zuhanyzott, a lány a nappaliban megágyazott neki. Ahogy a fiú meglátta helyét a kanapén, Zelas rögtön észrevette arcán, hogy kezd sejteni valamit.

– Beszélnünk kellene – előzte meg Rys kérdéseit.
A fiú nagyot nyelt, majd bólintott. Bementek Zelas szobájába, hogy nyugodtan beszélgessenek. Leültek a lány ágyára.
Néhány perc gondolkodás után a diabolik elkezdett beszélni.
– Figyelj, be kell neked vallanom valamit. Én együtt voltam valaki mással! – Rys eléggé meglepett képet vágott.
– Nem vagy köteles az ilyesmit bevallani nekem. Én is el szoktam szórakozni más lányokkal. Nem mondom, hogy jó érzés arra gondolni, hogy valaki más hozzád ér, de nem tartozunk egymásnak magyarázattal ezért!
– Tudom, de ez úgy érzem más volt.
– Miért? Viszonyt kezdtél vele?
– Nem, valószínűleg soha többé nem is fogom látni – rázta meg a fejét a lány.
– Akkor mi a baj?
– Rájöttem, hogy többre vágyom annál, mint ami közöttünk van! – Rys fején látszott, hogy a fogaskerekek pörögnek, de nem igazán akarnak a helyükre pattanni.
– Most azt akarod mondani, hogy hivatalosan is legyünk egy pár? – kérdezte a fiú.
– Mi? Egek! Nuala mentsen meg tőle! – csattant fel. – Azaz, Nem, bocsi. Valami teljesen mást szeretnék!
– Mi a fenét? Házasságot, meg gyerekeket? – Rys ezt csak viccből mondta, de Zelas egy pillanatra elgondolkodott.
– Lehet – válaszolta neki a lány.
– Zel... ez most komoly?
– Mi? Egy faszt! – kapott észbe.
Rys teljesen összezavarodott.
– Pontosan nem tudom, hogy mit szeretnék, de nem ezt! Valami erőteljeset, lehengerlőt!
– Ezek szerint velem nem ilyen? – sóhajtott Rys.
– Hát, nem. Sajnálom! – válaszolta a diabolik egy grimasz kíséretében. Szégyellte magát, hogy ilyen nyersen fejezte ki most is magát.

A fiú tenyerébe temette arcát. Látszott rajta, hogy próbál valamit reagálni a lány kijelentéseire, de nem ment neki. Végül inkább fogta magát, felállt és kiment egy szó nélkül a szobából.

Zelas még percekig csak bámult maga elé mielőtt lefeküdt volna. Nem teljesen így tervezte el magában ezt a beszélgetést, de végül is úgy tűnt, sikerült Rys-el szakítania. Egy pillanatra megkönnyebbült, de aztán pánikolni kezdett. Rysen és Goatyn kívül senkije sem volt. Végigfeküdt az ágyán, majd lassan álomba szenderült.

Meleg, nyári nap volt. Az erdőben volt, egykori otthonának kertjében, a családjával. Apja sütögetett, anyja frissítőt tett a kerti asztalra. Ikerbátyjai – Waldor és Ildor –, egy almafa cserjét ültettek épp, ő pedig versenyzett legidősebb testvérével, hogy ki tud pontosabban célba lőni. Alenaär egy rendes íjat használt, a lány pedig egy számszeríjat. A fiú következett. Megrázta hollófekete loboncát, majd elhelyezkedett és felajzotta fegyverét. Nevetve engedte el a színes tollakkal díszített nyílvesszőt, ami egyenesen a céltábla közepébe csapódott.

– Ezt ismételd meg forgószél! – mondta bátyja, miközben kihúzta a lövedéket és arrébb lépett.
Zelas is maga elé emelte a számszeríjat, célzott, majd megnyomta az elsütő szerkezetet. Eltalálta a táblát, de nem volt olyan pontos, mint testvére.
– Ezt még gyakorolnod kell húgocskám! – vigyorgott rá a fiú, aki már az egyik sámlin ült, fegyvere nélkül.
– Nem folytatjuk? – kérdezte a lány.
– Nem lehet! – nézett rá a fiú komolyan, ibolyaszínű szemeivel. – Nemsokára ideér a szívek királynője!

Abban a pillanatban meg is érkezett Eryna Liss’leah. A szellemszerű dryn nő megigazította hosszú, feltűzött fehér haját, majd Zelas apjához lépett és megcsókolta.

– Oké, már rég rájöttem, hogy viszonyotok van, és azért kellett Goatyval együtt tanulnom, de már meg sem próbáljátok titkolni? – kérdezte a lány.
– Miért titkolják? Teljesen felesleges, hiszen már mind meghaltunk! – válaszolta a lány anyja mosolyogva.

Hirtelen a diabolik egyedül lett. Már nem melegítették a nyári nap sugarai, este volt és hideg. A rettegés kezdett elhatalmasodni rajta.

– Gyilkos! – hallotta Alenaär hangját, a fiút azonban nem látta sehol. – Megmenthettél volna minket, te azonban csak ártatlanok ellen használtad a képességedet!
– Nem! Az véletlen volt! – kiabálta a lány.

Felébredt. Szíve hevesen kalapált, kapkodta a levegőt. Tudta, hogy csak egy álom volt, de még sokáig nem tudott megnyugodni.

…

Délután, amikor Zelas kimászott a szobájából, Rys már szedelőzködött, hogy ismét útra keljen. A lánynak bűntudata volt, amiért kidobta őt, de úgy érezte, hogy így jártak mindketten a legjobban. Goaty csomagolt a fiúnak némi ételt az útra, Rys megköszönte és azt is elpakolta. Végül csak szóban köszönt el a lányoktól és sietve távozott.

– Hallom, tényleg megtetted! – mondta Goaty barátnőjének miután a fiú kilépett az ajtón.
– Igen. Azt hiszem így lesz a legjobb!
– Jól döntöttél! – ölelte meg Zelast.
– Remélem! – sóhajtott a diabolik. Kivételesen nem menekült az ölelés elől.

🏹🏹🏹