Mennydörgés: I. Fejezet: 3. rész

Crematory

Crematory a furcsa éjszakát követő hajnalon nyúzottan tért haza. Belépett az előszobába és észrevette, hogy a konyhában világos van. Rorscha még ébren volt. Nem sokkal előtte érkezhetett és úgy tűnt, valami harapnivalót készít éppen magának.

Amikor bátyja meglátta a fiút, rémülten felkiáltott:

– A Harcosistenre! Veled meg mi a fene történt?

– Harcoltam egy kicsit, de nincs semmi gáz, megmaradok! – válaszolta, miközben a kardokat a falnak támasztotta.

Letört agyarát megpiszkálta, hogy nem fog-e hamarosan teljes egészében távozni. Úgy tűnt, hogy ami maradt, az már nem megy sehová.

– De haver! Ömlik belőled a vér! Az agyarad is letört? Basszameg, ennek nyoma marad! – ment közelebb testvére.

– A látásod tökéletes! – próbált viccelődni. – Az ömlik azért erős túlzás. – A hűtőből kivette az apja whiskyjét, egy pohárba jócskán töltött magának, majd lehúzta. Nem tudta, hogy mit mondjon a fiúnak. Hiába volt ő a legjobb barátja, nem gondolta, hogy bármit is értene az elmúlt néhány óra eseményeiből. Ő sem tudta magának megmagyarázni, hogy mi történt. – Tessék! Bevettem a fájdalomcsillapítót! – emelte meg az üres poharat. Megpróbált rávigyorogni a nála egy fejjel magasabb Rorschára, de az arcán lévő seb miatt ez rossz ötletnek bizonyult. Bátyja odalépett hozzá, hogy megvizsgálja sérülését.

– Baszki, jó, hogy a szemed megmaradt, te farok! Most komolyan, mi a fenét csináltál?

– Mondom, harcoltam. Volt az a piros, bazi nagy dög, ami az erdő körül bóklászott. Nos, már nincs! – foglalta össze a dolgokat egy vállrándítás mellett.

– Azt ne mondd, hogy a legjobb harcosok csapatban kergették, de nem tudták legyőzni Dreadtalont, te meg odamentél és egyedül elintézted! – hitetlenkedett Rorscha kicsit hátrébb lépve.

– Azt nem mondtam, hogy egyedül voltam! – Crematory ismét töltött magának egy pohárral az italból és belekortyolt.

Testvére is öntött egy keveset a whiskyből egy másik pohárba, majd pofán öntötte vele öccsét.

– Á, basszus! Mi a fenét csinálsz? – felkiáltott a fiú. A sebet marni kezdte az arcába öntött alkohol.

– Fertőtlenítettem azt a gigantikus szakadékot a fejeden, te sügér! – válaszolta a másik, majd az egyik fiókból kivett egy szerkentyűt. Crematoryt nekinyomta a falnak és az eszközzel nekiállt a sebet összekapcsolni.

Ez persze nem volt a fiatalabb fiú számára kellemes érzés, így tiltakozott, kapálózott. Más esetben erősebb testalkata miatt könnyedén arrébb lökte volna Rorschát, ezúttal viszont a fáradtság és az alkohol miatt esélye sem volt.

– Hagyj engem békén és csesztesd a vérszerinti testvéreidet! – morogta.

– Azok odafent durmolnak… gondolom – mélázott el az idősebb.

– Mi a fene ez az ordibálás? – jelent meg egyszer csak Val'Grav, Crematory apja, a fiúk szobáihoz vezető lépcső aljánál. – Mi a tököm történt a fejeddel, te szerencsétlen? És te most komolyan az én piámat szlopálod? – kérdezgette dühösen tovább fiát.

– Na jó, én léptem! – mondta Crematory, aki kihasználva bátyja meglepettségét, félrelökte Rorschát, majd elindult az emeletre.

Amikor elment mellette, apja újabb megjegyzést tett:

– Zuhanyozz le. Olyan a szagod, mint egy részeges csavargónak!

Bár a fiú magában elismerte, hogy ez jogos volt, nem esett jól neki, ahogy az öreg beszélt vele. Főleg, hogy amúgy sem tudott szinte soha olyat tenni, amivel Val'Grav meg lett volna elégedve. Megpróbált nem reagálni rá, billegve haladt felfelé a lépcsőn. 

– Azt mondja, végzett a szörnyeteggel, ami felzabálta a Naerlan család birkáit – mondta Rorscha Val'Gravnak.

Crematory hátra sem pillantva megszólalt:

– Már mondtam, hogy nem voltam egyedül.

– És csináltál is valamit, vagy csak kidőltél az első ütés után, aztán nézted, ahogy a többiek harcolnak? – kérdezte gúnyosan az apja.

Crematory ezt már nem bírta ki szó nélkül. Erősebben szorított rá a lépcső melletti fa korlátra. Lehunyta szemeit és nagy levegőt vett. Magában elszámolt tízig, csak ezután válaszolt, a férfi szemébe nézve. Még így is csípősebb volt a nyelve, mint máskor.

– Kifüstöltem a picsába azt a bitang dögöt! Szarul nézek ki, de biztosítalak, hogy az az izé rosszabbul járt. Ha akarod, magad is meggyőződhetsz róla, az erdő melletti szakadéknál. Bár sietned kell, mert a szél azóta valószínűleg elkezdte széthordani a hamut, ami belőle maradt! – Val'Grav csodálkozva nézett rá koromfekete szemeivel, ez pedig Crematorynak minden sérülést megért, amit az éjszaka folyamán szenvedett el. Ismét előre fordult és folytatta tovább útját az emelet felé.

Tényleg kezdett olyan szaga lenni, mint egy többnapos hullának. Belegondolva nem is értette, hogy mit látott az a lány benne. Koszos, véres és büdös volt. Szagát mondjuk részben az elfnek köszönhette. Végül is nem volt ez egy annyira rossz éjszaka! – állapította meg, ahogy a potya pásztoróra képei villantak agyába.

Felérve szobájába, szekrényéből tiszta ruhát vett elő és egy törölközőt, majd elindult a zuhanyzó felé. Úgy döntött, hogy a nadrágot, ami rajta volt, nem is a szennyesbe, inkább majd a kukába dobja, olyan állapotban volt.

Beállt a zuhany alá és elkezdte lemosni magáról az évszázadosnak tűnő mocskot. Ismét eszébe jutott apja arca, és kitört belőle a röhögés. Végre egyszer olyat tudott mondani a tapló apjának, amitől az se köpni, se nyelni nem tudott.

A vizet elzárta, kilépett a zuhany alól és megtörölközött. Sebei még vérezgettek, de Rorscha a fejét egész jól összefércelte. Belenézett a tükörbe, hogy szembesüljön újdonsült kinézetével. Valóban nem volt egy szép látvány. Ráadásul már nem csak egy nagy seb volt a fején, hanem a bőr is kezdett körülötte csúnyán feldagadni. Kibányászta a lánytól kapott kenőcsöt kukára ítélt nadrágja zsebéből és elkezdte vele kezelgetni harci sérüléseit. Eltartott egy darabig, amíg végzett. A végeredmény úgy nézett ki, mintha arcpakolást rakott volna fejére, kizárólag az egyik oldalon. Elfogadta, hogy ennél többet ma már nem tud tenni a fején tátongó szakadékért, és elment aludni.

Val’Grav

Hirtelen megszólalni sem tudott. Sok mindenre számított, arra azonban nem, amit fia a képébe vágott.

– Val, minden oké? – kéredezte mostohafia.

– Ő… hát azt nem mondanám azok után, ahogy kinéz a fiam – rázta meg a fejét, majd ő is a konyhapulthoz lépett, hogy igyon egyet, ha már a fiúk elővették az italt.

– Mit gondolsz arról, amit mondott?

– Mit gondolnék? Baromság! – töltötte ki a whiskey-t és belekortyolt. – Lyra évekig próbált neki mágiát tanítani, de egy apró tűzlabdánál többet nem bírt kicsikarni Crematoryból – fordult hátra Rorschához, csípőjét a szekrénynek támasztva. – Ő nem olyan, mint az anyja volt, nem egy harcos tűzmágus! Csak azért mondta, hogy leblokkoljak – vont vállat.

– Ezt most komolyan mondod? Ismered te egyáltalán a fiadat?

– Kuss szaros! Inkább tömd a fejedet, aztán húzzál aludni. Pár óra múlva megyünk vadászni! Valami azt súgja, hogy ő nem fog jönni – bökött az emelet felé. – Nem baj, a fejét elnézve jobb is, ha hanyagolja a harcot és inkább a szerkentyűivel babrál.

A fiú rosszallóan nézett rá, miközben elkezdett a szendvicsén rágódni. Val’Grav kiitta a maradék italát poharából, majd visszatette a whiskey-s üveget a hűtőbe. – Anyád örülni fog reggel ennek a felfordulásnak – jegyezte meg cinikusan. – Van ám fertőtlenítő spray is a fiókban? Miért az én drága piámmal pacsálsz?

– Mérges voltam Cremára – vont vállat Rorscha. – Ez a seggfej megvárta, hogy becsajozzak, aztán egyedül elment megkeresni Dreadtalont. Az a minimum, hogy pofán locsolom. Majd feltakarítom, mielőtt lefekszem.

– Mi a szarért csinál ilyen hülyeségeket? Nem is szeret vadászni!

– Lenne egy-két tippem – nézett rá a fiú vádlóan.

– Pofád lapos! – legyintette meg nevelt fia tarkóját, majd ott hagyta és bement a földszinti fürdőszobába.

A csap előtt állva végignézett magán. Úgy érezte, hogy megöregedett, pedig még az ötödik x-et sem lépte meg. Ujjait végighúzta hosszú, fekete haján, amiben egyetlen egy vastag, hófehér csík éktelenkedett. Azóta, hogy elvesztette élete nagy szerelmét, Crematory anyját.

 

Crematory

Amikor felébredt, még az előző estinél is kótyagosabb volt. Már délután négy óra körül járt. Hirtelen azt sem tudta, hogy mi történt. Mitől fáj mindenem? Főleg a fejem. Kívül-belül.

Valami derengett homályosan, de először azt hitte, csak berúgott, és álmodta az egészet. Biztos pofára estem. – Aztán megtapogatta letört fogát és kezdett ráébredni, hogy talán mégsem álom volt. Legalábbis addig, hogy harcolt a szörnyeteggel. Az, ami ez után történt teljes képtelenségnek tűnt számára. Lehet, hogy az egészet hallucináltam a fejemet ért ütéstől? A kenőcs! Ha az megvan még, akkor valószínűleg tényleg ott volt az a lány és nem csak képzeltem őt! – gondolta, majd elkezdte a kis üvegcsét keresni. Nem gondolta, hogy megtalálja, de reménykedett, hogy nem csak az agyrázkódás szórakozik vele. Átkutatta éjjeli szekrényét, a fiókjait, végig nézte polcait. Nem volt sehol. Aztán kiment a fürdőszobába fogat mosni és megtalálta. Ottfelejtette a csapnál.

Már tényleg nagyon izgatta, hogy mi volt álom emlékei közül, így eldöntötte, hogy visszamegy a szakadékhoz. Ha tényleg felgyújtotta a szörnyeteget, a tűz nyomai láthatók lesznek még. Belenézett a tükörbe. Még mindig borzasztóan nézett ki, bár legalább a gyulladás elkezdett lemenni. Bármennyire fájt mindene, a kedve nem volt rossz. Hosszú idő óta először. Felöltözött és elindult lefelé a konyhába, ahol nevelőanyja takarítgatott éppen.

– Jó reggelt! – köszönt neki a nő vicceskedve, amikor meglátta, majd hozzátette: – Apád mesélte, hogy nem vagy túl jó bőrben, de azt hittem túloz. – Crematory erre válaszul grimaszolt egyet. Már amennyire a szeme körül lévő seb engedte.

– Szia Mori – csókolta meg a testes asszony arcát, amikor mellé ért.

– Mondott ám mást is, állítólag célozgattál rá, hogy sikerült a tűzvarázslat.

– Ez így van! Mármint az, hogy célozgattam rá. El ne mondd az öregnek, de fingom sincs mi történt tegnap este. Zavaros minden. Úgy emlékszem, hogy sikerült a varázslat, de sok olyan dolog is rémlik, amit nem hiszek, hogy valóban megtörtént.

– Például?

– Azt szerintem nem akarod tudni! – kuncogott elpirulva, amikor eszébe jutott ismét a lány. – Visszamegyek a szakadékhoz és körülnézek. Hátha eszembe jut, hogy pontosan mi volt az este. Azt hiszem magammal viszem Lyrát is. Talán már hazaért.

– Rendben, de a másik szemed NE próbáld meg kiveretni lehetőleg.

– Majd igyekszem – kacsintott nevelőanyjára. Elgondolkodott rajta, hogy fiai le sem tagadhatnák anyjukat. Mindhárman az ő vonásait, vörös szemét és kék haját örökölték. Egyedül a testalkatukban ütöttek a nő előző férjére, a magas, szikár íjászra. Néha azt kívánta, bárcsak az ő vér szerinti anyja is Mori lenne.

Lyra volt a napelf lány, aki annak idején mágiára próbálta a fiút tanítani. Négy éve ismerték egymást. Egy időben sülve-főve együtt voltak. Beszélgettek, bolondoztak. Crematory a barátjaként tekintett rá, a varázsló azonban elkezdett valami többet érezni.

A találkozásaik egyre merevebbek és kínosabbak lettek, majd ritkábbá is váltak. Most mégis úgy érezte, hogy magával kell vinnie őt, hogy együtt kiderítsék, valóban sikerült-e neki a főnix-varázslat. Ezúttal nem tervezett harcolni, de a kardjait most is magával vitte, a biztonság kedvéért.

Annak ellenére, hogy a fiatal ork legfőbb elfoglaltsága az elektronikai berendezések szerelése volt, nem szeretett vezetni. Saját kocsija sem volt. Sokkal szívesebben közlekedett Blaze, a ló méretű, narancssárga madár hátán. A nagyra nőtt szárnyas még anyja háziállata volt. Senki sem tudta, hogy milyen fajba tartozik, de tollai a tűz színeiben ragyogtak, Renanak pedig ez elég is volt ahhoz, hogy magához vegye. A nő elvesztése után Val'Grav megpróbálta szabadon ereszteni, de a madár mindig visszajött. Végül Crematory megkedvelte a “szegény ork főnixét”, és a családnál maradt. A fiú ezúttal is segítségével indult útnak.

Amikor megérkezett Lyrához, becsöngetett. Kis idő múlva a napelf lány ajtót nyitott.

Hatalmas, zöld szemei egyből kikerekedtek, amikor meglátta az orkot.

– A Harcosistenre! Mi történt veled? – kiáltotta el magát a szőkeség, miközben szája elé kapta kezeit. Köszönni is elfelejtett az ijedtségtől.

– Szereztem tegnap néhány harci sérülést, de megmaradok, nyugi – vakarta meg Crematory zavartan a tarkóját. – Szeretném, ha velem jönnél és segítenél megfejteni, hogy tényleg megtörtént-e az, amire emlékszem.

– A szemed rendben van? Látsz normálisan? – sündörgött a majdnem fél méterrel alacsonyabb lány körülötte.

– Semmi baja, nyugi! – legyintett, közben megpróbált mosolyt erőltetni lezúzott arcára.

– Szívesen veled megyek, de nem értem, hogy erre miért pont engem kérsz. Többnyire Rorschával szoktad az ilyen dolgokat intézni, nem?

– De – ismerte el –, viszont úgy emlékszem, hogy végre sikerült a főnix-varázslat. Mivel azonban jól bevertem a fejem, nem vagyok biztos benne. Ha tényleg megcsináltam, akkor kell ott lennie még valaminek, ami erre utal. Ebben az esetben újra meg akarom próbálni. Azért szeretném, ha elkísérnél, mert ha tényleg meg tudtam csinálni, akkor az a te érdemed is!

Lyra elpirult és bólintott. Felpattantak Blaze hátára és elindultak a szakadék felé. Amikor odaértek, valóban tűz nyomaira bukkantak.

– Valami tényleg történt itt! – mondta Lyra.

– Igen – helyeselt Crematory és leszállt a madárról. Kezét nyújtva, az elfet is lesegítette.

A fiú odament a helyhez, ahol a szörnyeteget utoljára látta emlékei szerint. Leguggolt és megtapogatta a földet. Valamennyi hamut valóban talált azon a helyen, de semmi mást. Tudta, hogy elvihették azóta a maradványokat, de furcsállta. Körülöttük a növényzet teljesen kiégett a szakadékban. Valóban én okoztam ezt?

– Na, meg akarod próbálni újra? – kérdezte a mágus.

– Aha. Egy pillanat – Crematory elfordult a lánytól és kihúzta a kardokat hüvelyükből. Nagy levegőt vett és hátrébb lépett néhányat.

– Próbálj meg a dühödre összpontosítani, ahogy anyád is tette! – emlékeztette a lány.

Crematory elég mérges volt még mindig az apjára. Más szülő inkább aggódott volna, ha így látja meg a kölykét, ő meg csak cseszeget állandóan! 

Percekig próbált erre koncentrálni, felidézni minden olyan pillanatot, amikor apja goromba volt vele, de semmi nem történt, csak egyre rosszabb hangulatba került. Sóhajtott.

– Ez így nem megy! – mondta. – Lehet, hogy tényleg nem én voltam.

– Ne legyél ennyire kishitű! Oschyában évtizedek óta nem volt más ork tűzmágus anyádon kívül! Minden esély megvan rá, hogy örökölted a képességét!

– Nem biztos, hogy ork volt, elf is lehetett – pillantott rá a mágusra.

– Igaz, de legyünk optimisták! Mit gondolsz, mi más most, mint tegnap?

– Tegnap – kezdte, de elvörösödött. Gyorsan befogta a száját, mielőtt megbántja barátját – tegnap nem a dühömre próbáltam gondolni.

– Akkor mire? – kérdezte a lány.

– Khmm – köszörülte meg a torkát. – Ezt nehéz elmagyarázni. Összetett érzés volt.

– Jó, mindegy! Nem kell elmagyaráznod, elég ha te tudod mi volt! Felejtsd el a dühöt és gondolj most is arra! – Bár semmi konkrétat nem mondott neki a fiú, kiérzett némi féltékeny élt Lyra hangjából. Talán csak képzelte.

– Rendben! – bólintott. Ismét elfordult a lánytól. Újra nagy levegőt vett. Ezúttal megpróbálta felidézni azt az előző esti érzést.

A diabolikra gondolt. Ahogy a szoknyája alól kivillantak formás combjai miközben mozgott. A kacér mosolyára. A kis holdacskákra. Kardjai ismét felizzottak. Ennek megörült, de még messze volt attól, hogy bármit felgyújtson, úgyhogy továbbment. Ismét lehunyta szemeit. Elképzelte csókjaikat, öleléseiket, amikor egymás szemébe néztek. Az illatát. Emlékeznék az illatára, ha csak képzeltem? – kérdezte magában. A lángok ismét felcsaptak körülötte. Ahogy felidézte mi mindent csináltak, a lángok is egyre vadabbul táncoltak körülötte. Végül kinyújtotta karjait a kardokkal együtt és szabadon engedte őket. Ismét sikerült.

– Igen! Megcsináltad! – kiáltott fel Lyra, és tapsolni kezdett.

A fiú ezúttal is térdre esett. Most komolyan akkor sikerül, ha elég kanos vagyok? Ez annyira ciki! – gondolta magában. A kardokat elengedte és dörgölni kezdte az arcát.

– Jól vagy? – szaladt oda hozzá a lány.

– Igen, csak kell egy pár perc – sóhajtotta.

Amint kezdett helyre jönni, feltűnt neki, hogy a tűz megperzselte ruháit. Na, még egy szerelés kuka – jegyezte meg magában. Kicsit furcsállta, hogy benne nem tettek kárt a lángok, csak ruháiban. Ahogy belegondolt, egyáltalán nem emlékezett rá, hogy valaha megégette volna magát.

– Ügyes voltál! – mosolygott rá Lyra, aztán megölelte.

A fiú ettől elérzékenyült és ő is átkarolta. Szégyellte magát, hogy úgy sikerült a varázslat, hogy közben egy másik elf lányra gondolt.

– Szerintem mennünk kéne. 

– Valami baj van? – engedte el a mágus, felállt és fürkészni kezdte az arcát.

– Nem, nem! Dehogy! A bátyáim már biztosan hazaértek a vacsorával és segítenem kellene nekik! – magyarázta élénken gesztikulálva.

Igazából semmi szükség nem volt ott rá, valószínűleg voltak már otthon elegen apjával és három mostohatestvérével, de nem szerette volna véletlenül elszólni magát az előző estével kapcsolatban.

– Jó, persze! – egyezett bele a lány.

Visszaültek Blaze hátára és elindultak hazafelé.

Rorscha

Majdnem hajnali három volt, mire végre ágyba került. Reggel hatkor pedig már kelhetett is fel, mert testvéreinek és Val'Gravnak megígérte, hogy elmegy velük vadászni. Az egészet a háta közepére sem kívánta három óra alvás után.

Nagy nehezen felöltözött, majd levonszolta magát a konyhába. Arra számított, hogy Crematory ilyen nyúzottan inkább kihagyja, az viszont meglepte, hogy idősebb bátyja, Zedegar sem volt sehol. Mindegy, igazából egy harcosnak és két íjásznak elégnek kell lennie ahhoz, hogy levadásszanak valamit, amit az elkövetkező néhány napban megehetünk. – gondolkodott.

Astrol, Mori középső fia az asztalnál ült és tömte a fejét, amikor Val'Grav megjelent.

– Meglepett volna, ha a féleszű fiam is csatlakozik hozzánk – jegyezte meg nevelőapjuk, amikor körbenézett és sehol nem látta Crematoryt.

– Zed sincs itt – válaszolta Rorscha. – Amúgy meg sok mindent mondhatsz rá, de nem egy hülye gyerek!

– Azt mondta, hogy nekiment annak a piros franckarikának. Biztos, hogy nem hülye? – kérdezte ezúttal kifejezetten Rorschát a férfi.

– Mit csinált? – kérdezett vissza Mori, aki eddig szendvicseket gyártott.

Astrol közben megállt az étkezésben és tátott szájjal hallgatta a többieket.

– Úgy tűnik, hogy megölte Dreadtalont – válaszolt az anyjának Rorscha.

– Azt mondta, hogy Rena tűzvarázslatát használta – folytatta Val'Grav.

– Na neeee! – tört ki Astrolból. – Most mit néztek? Elég hihetetlen, hogy a kis nyomi öcsénk levadászott egyedül egy veszélyes szörnyet, ráadásul egy tűzvarázslattal, amit korábban soha nem használt. Sőt, úgy egyáltalán a varázsláshoz is tök béna volt! Szegény elf kislány két-három évig nyúzta, nagyjából nulla eredménnyel.

– Hihetetlennek valóban hihetetlen, de Crema nem szokott hazudni! – védte meg öccsét megint a legfiatalabb Swift testvér. Kezdte unni, hogy mindig ő a villámhárító, de nem bírta elviselni a folyamatos piszkálódást.

– Ebben mondjuk igazad van, hazudni még bénábban tud, mint varázsolni! – viccelődött ismét a középső.

– Szerintem, csak engem akart kiakasztani! – fűzte hozzá Val'Grav a saját véleményét.

– Már azelőtt is mondta nekem, hogy te megjelentél. Amúgy meg, ha érdekel, elmehetünk arra, és megnézheted, hogy igazat mondott-e! Útba esik – mondta Rorscha nevelőapjának.

A férfi nem válaszolt semmit, csak fancsali képet vágott.

Rorscha is benyomott két szendvicset, bepakolták a fegyvereket Val'Grav kocsijába, majd beültek ők is és útnak indultak az erdő felé. Astrol szája egész úton be sem állt. Továbbra sem tudta elképzelni, amit fogadott öccsükről meséltek neki. Rorscha máskor szívesen becsatlakozott volna a szófosásba, most azonban túl fáradt volt fiatalabbik bátyja hülyeségeihez. 

Legnagyobb meglepetésére Val'Grav valóban megállt a szakadéknál körülnézni. Kiszálltak a kocsiból és elindultak megnézni, hogy milyen nyomokat találnak.

– Ejha! – kiáltott fel Astrol, amikor meglátta a kiégett növényeket maga körül.

– Látod Val, nem hazudott! – jegyezte meg Rorscha nevelőapjának.

– Azt látom, hogy tűz volt, de nehezemre esik elképzelni, hogy ezt valóban ő okozta. Amúgy meg nézz jobban körül, többen is voltak itt. Lovakkal is – mondta nevelőapja.

– Az már azután is történhetett, és mondta, hogy nem egyedül volt – tette hozzá a fiatalabb fiú.

Val'Grav még matatott egy darabig. Nem lehetett megállapítani, hogy mire gondol közben. Miután végzett, visszamentek a kocsihoz és elindultak ismét, ezúttal az erdő egy olyan része felé, ami távolabb esik az ozurukok birodalmától.

Hét óra felé értek oda. Azért volt fontos, hogy ne korábban menjenek, mert ilyenkor már nagyobb valószínűséggel tudták elkerülni az erdő népeit, akik nem örültek volna látogatásuknak.

Kivették a fegyvereket a kocsiból és elindultak az erdőbe. Most végre Asti is befogta. Rorscha saját apja egykori íjával és a hozzá tartozó nyílvesszőkkel felmászott egy magas fára. Astrol egy íjpuskával, Val'Grav pedig egy kétkezes fejszével csendben elindult felkutatni leendő áldozatukat. Mindegyiküknél volt egy rádió, amivel kommunikálni tudtak szükség esetén, de leginkább csak mutogattak egymásnak. Asti és Val'Grav találtak egy nyomot, ami alapján elindultak, Rorscha pedig az ágak között követte őket. Nagyjából egy óra kutatás után a fiú észrevette a szarvast, amit után a többiek mentek, és jelzett társainak. Célba vette az állatot és lőtt.

Eltalálta, de nem okozott életveszélyes sérülést neki. A szarvas szaladni kezdett. Ekkor Asti is célzott az állatra. A nyílvessző ezúttal annak nyakát találta el, az állat pedig a földre zuhant. Szerencsétlen még mindig nem múlt ki, ezért Val'Grav szabadította meg végül az állatot szenvedéseitől. Most már nem volt más hátra, csak hazavinni és feldolgozni. Legalábbis ők ezt gondolták.

A szarvas vérének illata odavonzott egy ragadozót is. Egy mutáns vadmacskát, aki úgy gondolta, a zsákmányból neki is jár. A szokásosnál nagyobb fogai és kékes-lilás bundája volt.

Egy darabig csak figyelte őket a vérszomjas macskaféle és vicsorgott rájuk, majd nekirontott Astinak. Val'Grav ekkor eléugrott, és küzdeni kezdett vele. Astrol próbálta célba venni az állatot, de ahogy dulakodtak nevelőapjával, nem tudott lövést leadni rá. Rorscha még mindig az ágak közül figyelte az eseményeket. Ő is igyekezett a macskára célozni, de nem volt neki sem egyszerűbb, mint testvérének. Végül, amikor Val'Grav hátralökte és a fenevad elkezdett rá ismét vicsorogni, mindkét testvér rálőtt az állatra. A nyílvesszők eltalálták a lényt, de azon kívül, hogy az dühében felüvöltött, nem tűnt úgy, mintha különösebben megkottyant volna neki. Körülnézett és ismét rárontott Val'Gravra. Most a harcos az állat takarásában volt Rorscha felől, ezért meg merte kockáztatni, hogy ismét rálőjön. A nyílvessző célba talált, de a macska még mindig küzdött. Szívós egy állat! – gondolta. Már kezdték úgy érezni, hogy elvesztik ezt a harcot, amikor egyszer csak meghallottak egy durranást és az állat elterült. Hirtelen fel sem fogták mi történt.

A lombok közül Zedegar, a legidősebb testvér mászott elő egy hatalmas puskával.

– Te gyökér! Ezt most az erdőlakók meghallhatták! – ment neki indulatosan megmentőjének Val'Grav.

– Szívesen Val! Örülök, hogy nem purcantatok meg! – válaszolt neki Zed. Közben Rorscha is lemászott a fáról és csatlakozott a többiekhez.

– Fogjuk meg őket és pucoljunk innen, mielőtt megjelennek az erdei nyomik is! – mondta Rorscha és hátára kapta a macskát. Az állat nehezebb volt, mint elsőre gondolta, de igyekezett nem mutatni.

Val'Grav a szarvast fogta meg és sietősen elindultak visszafelé a kocsihoz. Félúton az állatokat Asti és Zed átvették, hogy ne lassítsanak amiatt, hogy a másik kettő elfáradt. Alig várták, hogy elhúzzák a belüket az erdőből.

Amikor végre visszaértek a kocsihoz, bepakoltak és elindultak Rustfield felé. Zedegar saját járművén ülve követte a csapatot. Nem végeztek még, így megálltak a városközpontban. Val'Grav és a fiúk hivatásosan sosem dolgoztak, Mori pedig háziasszony volt. Abból éltek, hogy a környéken lévő szörnyeket levadászták, majd az értük járó vérdíjat átvették. Crematory esetében ezekhez még hozzájött az, hogy a szomszédok elromlott gépeit javítgatta.

Ezen a délutánon a vadmacska részeinek értékesítésével próbálkoztak meg. Hosszadalmas folyamat volt, de bundájáért legalább jó pénzt kaptak.

Öt óra felé értek haza. Mori már várta őket az ebéddel, amit a fiúk igyekeztek minél hamarabb lenyomni, hogy nekilássanak a szarvas szétkapásának és lefagyasztásának.

Így is történt. Behozták az állatot, lefektették az előzetesen letakart ebédlőasztalra, és nekiláttak a munkának. Közben Zedegarnak is elmesélték az előző éjszaka történteket:

– Képzeld Bratyó! Úgy tűnik, Crema kinyírta Dredtalont! – újságolta Astrol a hírt, amit ő maga is nemrég tudott meg.

– Na ne szórakozz velem! Az a kis nyomi még egy sötét elffel sem tudna egyedül végezni! – hitetlenkedett Zed.

– Azért ennyire nem szerencsétlen – vette védelmébe ismét Rorscha a fiút.

– Jó, túloztam, de az az izé kétszer akkora volt legalább, mint ő, karmokkal meg nagy fogakkal. Ráadásul brutálisan gyors, azt mesélték. Ez utóbbit pedig Cremára a legnagyobb jóindulattal sem lehet mondani.

– Ja, olyan, mint egy kivénhedt csiga! – röhögött fel Asti.

– Hogy ti mekkora köcsögök vagytok! – csattant fel Rorscha.

Ekkor lépett be Crematory is. Szerencsére úgy tűnt, hogy a két idősebb testvér megjegyzéseit nem hallotta.

🔥🔥🔥