„Visszatérek a pusztítás angyalával, és beteljesítem bosszúmat!" - mondta Naär, és örökre lehunyta fénylő szemét. A sámán ekkor fogta a lény távozó lelkét és kettészakította. Az ember nem tudta, mit szabadít ezzel a tettével fajtájára...
☽☾
Prológus
Zelas állt a vízben és várt. A barlang belsejében lévő tavacska ezen a területen csupán a lábszáráig ért, mégis teljesen átfagyott tőle. Remegett, és nem tudta eldönteni, hogy a hideg, vagy az idegessége okozza. Hűvös szellő járta körül. Testét csupán egy vékony, fehér ruha takarta, ami leginkább hálóingre hasonlított. A feje fölött lévő apró nyíláson bevilágított a hold fénye, egyenesen rá.
Tavasz volt, az újjászületés ünnepe. Mentora ezt a napot választotta arra, hogy beavassa. Igaz, csak szemlélőként, de részt vett már ilyen szertartáson. Érdekes élmény volt számára, leginkább ijesztő.
Megérkezett a nő. Körbenézett az egybe gyűlteken, majd a lányra vetette pillantását és elmosolyodott. Gyönyörű volt. Hosszú, fekete haj, világító, kék szemek és tökéletes alak. Bőre a többiekéhez hasonlóan szürke, melyen cikcakkos tetoválások pompáztak. Feje tetején kis szarvacskák meredtek az ég felé. Egy-egy mindkét oldalon. Ryara egy fekete, testhez simuló ruhát viselt, aminek alja hullámzott, ahogyan lépkedett. Az elf lánynak minden vágya volt, hogy legalább egy hangyányit hasonlítson rá.
- Szép estét kívánok, hölgyeim! Azért hívtalak benneteket össze ezen a gyönyörű éjszakán, hogy kedves leányomat a kristály kegyében részesítsem!
Hangja az egész barlangot betöltötte. Zelas egyre izgatottabb volt. Nem akarta magának sem bevallani, de félt.
- Kezdjük hát! - fordult felé Ryara. - Készen állsz? - kérdezte.
- I... igen. – hazudta a lány.
- Nagyszerű! Hölgyek! - nézett ismét körbe. - Mi itt mindannyian egyformák vagyunk! Olyanok, akiktől már egyszer mindent elvettek. Eltapostak bennünket, mi pedig összetörtünk... Arra azonban nem számítottak, hogy felállunk, és erősebbek leszünk, mint valaha! Ma hajnalban fajtánk újabb taggal bővül. Zelas Il'launa! - szólította meg, a lány szíve pedig hatalmasat dobbant.
- Tisztában vagy vele, hogy a kristály megérintésével az életedet kockáztatod?
- Igen, asszonyom!
"Mit nekem a halál? Hiszen egyszer már mindenkit elvesztettem, aki fontos volt nekem..." - futott át az agyán.
- Tisztában vagy vele, hogy amint hozzáérsz a kőhöz, a varázslat átjár és a test, amit jelenleg sajátodnak ismersz megváltozik?
- Igen.
"Lesznek menő szarvaim többek között..."
- Tisztában vagy azzal is, hogy abban az esetben, ha az átalakulás sikerrel végződik, soha nem leszel képes gyermeket a világra hozni?
Sokszor említették már neki ezt a mellékhatást. Nem értette, hogy mégis mi okból gondolná meg magát egy ilyen ostobaság miatt. Mármint, ha átváltozik, erősebb lesz, és képessé válik arra, hogy szembe szálljon az ellenségeivel. „Ezt miért dobnám el azért, hogy egyszer családot alapíthassak? Arról nem is beszélve, hogy a fiúk sem érdekeltek, a kölyköktől pedig ki vert a víz...” Egy pillanatra mégis elbizonytalanodott, mielőtt válaszolt. Talán csak amiatt, hogy mindenki egy fontos döntésnek titulálta.
- Igen, tisztában vagyok vele! - mondta végül.
- Készen állsz arra, hogy hivatalosan is a Bosszú Pengéi közé tartozzál?
- Igen! - felelte, hiszen ez volt a legjobb lehetősége arra, hogy letéphesse a fejét a férfinek, aki lemészároltatta a családját.
Ryara közelebb lépett Zelashoz. Már mindketten a vízben álltak.
- Ezt vedd a szádba kedvesem, és harapj rá!
Egy fadarabot nyújtott a lánynak át, ő pedig elvette tőle és megtette, amit kért.
- Add a kezed! - szólította ismét fel. Zelas engedelmeskedett most is neki.
Mentora bíztatólag rá mosolygott, majd a követ a kezébe adta.
A szertartásnak ezzel vége lett, Zelas gyötrelmei azonban csak ekkor kezdődtek...
Teste görcsbe rándult, elvágódott. Legalábbis elvágódott volna, ha a nő, aki a ceremónia előtti két évben anyja helyett anyja volt, nem fogja meg.
Óvatosan a vízbe fektette, leült, fejét pedig az ölébe hajtotta. Ekkor már a külvilágból egyre kevesebbet érzékelt a lány. Fájt mindene és rázta a hideg. Jobban fázott, mint bármikor addig életében.
Már nem a víz miatt vacogott. Testét a láz forrósította fel. A tavacska hűsítő simogatása értelmet nyert.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése